A teljes egészében helyi szakemberek által működtetett televízió egyetlen alapgondolattal
indítja útjára adásait: az országos jelentőségű hírek mellett az embereket leginkább a
helyi történések, a településükkel, a helyben élőkkel kapcsolatos friss információk, változások érdeklik.

A DTV közműsor-szolgáltatóként működő csatorna.
Elsődleges feladatunknak tekintjük
a településeken élők hiteles, pontos és pártatlan tájékoztatatását a kistérséggel
kapcsolatos eseményekről, hírekről. A helyi televíziózás lényegét abban látjuk, hogy az
itt élő emberek megismerjék a saját környezetüket, informálódjanak mindennapjaikról,
és Ők is lehetőséget kapjanak megszólalásra, véleménynyilvánításra.
A televízió általános célkitűzése, hogy megfelelő módon tájékoztassa a lakosságot.
Azokat a témaköröket, melyek a nézőket közvetlenül érintik, kiemelten kezeljük és szükség
szerint részletesen feltárjuk. A televízió azon túl, hogy információt közöl, szórakoztató
feladatokat is ellát. Az értékteremtés elvét figyelembe véve fontosnak és elengedhetetlennek
tartjuk, hogy a helyi értékek beépüljenek a televízió műsoraiba. Eddigi műsortervünk
összeállításánál is igyekeztünk olyan rendező elv mentén haladni, amely széles körben
lefedi a jelentkező igényeket. Továbbá a műsorterv elkészítésénél a technikai és személyi
feltételeket is szem előtt tartottuk. Együttesen figyelembe vettük a korábbi tapasztalatainkat,
illetve mind azt, ami véleményünk szerint sikeresebbé teheti munkánkat. A televízióban egy
vidám, összeszokott csapat dolgozik, mely mára egy kisebb baráti társasággá érett.
Tapasztalt televíziós szakemberek irányítása mellett indultam el a televíziózás útján.
Bevallom, nem volt könnyű feladat. Az egyetem kommunikációs szaka mellett a KOS
Riporteriskolája indított utamra. Komlósi Gábor a mai napig figyelemmel kíséri munkámat.
Stábunkban 4 szerkesztő, és 3 operatőr-vágó végzi mindennapi feladatát, Büszkeséggel tölt el
bennünket, hogy műsoraink teljes egészében helyi szakemberek munkái. Az újságírói feladatoktól
kezdve a képalkotáson keresztül egészen az utolsó zenei hangig minden itt, ebben a városban készül.

A Dunakanyar Kistérségi Televízió nagy fejlődést mutat a technikai felkészültsége
terén is. Televíziónk kizárólag saját technikával dolgozik, amely 100%-ban digitális,
azaz a legújabb kihívásoknak is megfelel. Új kamerák kerültek használatba, amelyek már
winchesterre rögzítenek, megkönnyítve a munkafolyamatokat, illetve jobbá téve a minőséget.
A közreeső időben sem fekete a DTV képernyője, hiszen színes, pörgő képújságoldalakkal
informálja a nézőket.
Véleményem szerint a jó műsorhoz nem csak felkészültség és megfelelő technikai feltétel
szükséges. Együtt kell élnünk azokkal a településekkel, napi kapcsolatban kell lennünk
azokkal az emberekkel, akik látják, hallják, és hétről-hétre értékelik is adásaink tartalmát.
Úgy gondolom, hogy célok nélkül nem lehet sikeres jövőt építeni. A kisvárosi televíziók létét
elsősorban a gazdasági lehetőségek szabják meg. Ezzel szemben azonban azt tartom, hogy nem
minden csupán pénz kérdése. Munkatársaim olykor nehéz körülmények között, naponta találkoznak
megoldandó problémákkal. Mindezek azonban csak tovább lendítenek minket.
Vallom, hogy kreativitással, tenni akarással számos nehézséget át lehet hidalni.
/Podholiczky Judit/